A pénz sokarcú művészete: Az összeszövődő szálak a gazdaságban

A pénz funkciói központi kérdést jelentenek a közgazdaságtanban és a gazdasági elméletben. Karl Marx "A tőke" című művében 1867-ben részletesen elemzi a pénz funkcióit. Az alábbiakban összefoglalva találhatók Marx által megfogalmazott funkciók:

Értékmérő: Marx szerint a pénz közvetíti a cserét, az áruk értékét pedig pénzben mérjük. Így az árak a pénzen keresztül határozódnak meg.
Forgalmi eszköz: A pénz segítségével bonyolódnak le az áruk forgalmi tranzakciói. A pénz és az áru mozgása azonos időben, de ellentétes irányban történik.
Fizetési eszköz: A pénzmozgás és az árumozgás időben eltérő és ellentétes irányú. Ezáltal a pénz nemcsak csereszereként, hanem fizetési eszközként is szolgál.
Felhalmozási eszköz (kincsképző funkció): A pénz tartalékolásának formája lehet a vagyon felhalmozásában. Fontos, hogy a pénz stabil legyen és ne veszítsen értékéből.
Világpénz: Az arany és az ezüst a világszerte elfogadott pénzek közé tartozik. Bizonyos pénznemek képesek lehetnek a nemzetközi forgalomban is részt venni, és ugyanazokat a funkciókat betölteni.

William Stanley Jevons 1875-ben kiemelte a pénz csereeszköz funkcióját, majd az értékmérő szerepét említette, és később a halasztott fizetés eszközének szerepét. A modern közgazdaságtan általában három fő pénzfunkciót emel ki: csereeszköz, elszámolási egység és felhalmozási eszköz. A csereeszköz funkció az áruk cseréjének közvetítését jelenti, az elszámolási egység funkció pedig az értékek kifejezésére szolgál, míg a felhalmozási eszköz funkció a pénz tartalékolását teszi lehetővé a jövőbeli célra.

A pénz elengedhetetlen tulajdonságai:

Helyettesíthetőség: A pénz egységeinek egymással helyettesíthetőnek kell lenniük.
Tartósság: A pénznek hosszabb ideig használhatónak kell maradnia.
Oszthatóság: Kisebb egységekre kell oszthatónak lennie.
Hordozhatóság: A pénz könnyen szállítható és mozgatható legyen.
Elfogadhatóság: A társadalom tagjai számára elfogadhatónak kell lennie.
Ritkaság: A pénz hozzáférhetőségének korlátozottnak kell lennie.

Pénzkínálat:
A gazdaságban a pénz minden olyan pénzügyi eszközt magába foglal, amely képes a pénz különböző funkcióit betölteni. Ennek az eszközöknek az összességét nevezzük pénzkínálatnak. A pénzkínálat mennyiségét a belső szerkezete alapján, beleértve a különböző valutákat, látra szóló és egyéb betéteket, különböző monetáris aggregátumokkal mérik és reprezentálják.

A legelterjedtebb monetáris aggregátumok közé tartoznak az M1, M2 és M3. Ezek a kategóriák egyre szélesebb fogalmakat fednek le: az M1 magában foglalja a forgalomban lévő készpénzt (bankjegyek és érmék) és a látra szóló betéteket; az M2 az M1-et kiegészíti takarékbetétekkel és lekötött betétekkel bizonyos értékhatárig ($100,000); míg az M3 az M2-t kibővíti nagyobb összegű lekötött betétekkel és hasonló pénzügyi számlákkal. Ezek a mutatók eltérőek lehetnek országonként és pénzügyi rendszerenként.

Emellett létezik az M0 jelzés is, ami a monetáris bázist, azaz a központi bank által kibocsátott teljes pénzmennyiséget foglalja magába. Az M0 azonban különbözik a többi monetáris aggregátumtól abban, hogy magában foglalja a pénzteremtő szektorok (bankok, központi bank) követeléseit is. Az M0 tartalma magában foglalja:

A forgalomban lévő teljes készpénzmennyiséget,
A kereskedelmi bankok széfjeiben tartott készpénzmennyiséget,
A kereskedelmi bankok által a központi bankban tartott tartalékokat.
Csak az M0 képes kielégíteni a kereskedelmi bankok által a pénzügyi szabályozások által meghatározott tartalékkövetelményeket.